Kovács Blanka: Diákok a félretájékoztatás társadalmában: Mit tehet az iskola?

Az álhír 2019-ben nem újdonság. Ez a potenciálisan káros jelenség mindig létezett, de a közösségi média megjelenése, illetve az egyre gyorsuló médiareakció következtében sokkal jobban elterjedt, és megnőtt a hatása is. Olyannyira, hogy ma már az álhír nem is a megfelelő kifejezés a jelenség leírására. A félretájékoztatás és a dezinformáció legalább hét típusát meg lehet különböztetni, a paródiától az enyhén manipulált tartalmakon át a teljesen kitalált információig. Bár az álhír a mindennapjainkban jelen lévő, nagyon összetett probléma, általános egyetértés van arról, hogyan lehet a veszélyeit csökkenteni. A „gyógyszer” neve: a médiaműveltség oktatása. Nyugaton számtalan jól finanszírozott kezdeményezés létezik a tudatos médiafogyasztás tanítására. Kelet-Európában azonban még gyerekcipőben jár ez a terület. Ehhez a cikkhez magyartanárokkal beszéltem arról, hogyan használjuk vagy nem használjuk az oktatást a médiaműveltség tanítására.

Szerző: Blanka Kovács

A Nemzeti Alaptanterv (NAT) legfrissebb verzióját 2012-ben adta ki a kormány. A NAT fő célja, hogy egyetlen oktatási programot hozzon létre az állami iskolák számára. A NAT útmutatót ad a tanároknak arról, hogy mit kellene tanítaniuk. Ugyanakkor az elvárásai gyakran homályosak, és az óravázlatok megírása sok plusz munkát követel a tanároktól.

A NAT szerint a tudatos médiafogyasztást informatika, történelem, mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint nyelvtan órákon javasolt tanítani. Az iskolákban többnyire az utóbbi keretein belül kerül rá sor. Miután ez viszonylag új téma, arra a kérdésre kerestem a választ, hogy hogyan és mit tanítanak a tanárok diákjaiknak a félretájékoztatás által jelentett veszélyről.

József egy erős középiskolában tanít magyar nyelvtant és irodalmat Budapest egyik külső kerületében. Ő azt mondja, a téma már megjelenik a tanórákon. „Köszönhetően az állam egységesítési törekvéseinek, csak egyféle nyelvtan tankönyv-családot használhatunk. Ezekben a könyvekben az álhír témája minden évfolyamon előkerül. A szerzők azonban úgy tárgyalják a jelenséget, mintha kizárólag az internet hibája lenne. Nem beszélnek az álhírekről az újságírás és a hagyományos sajtó kontextusában. Pont ezért én megpróbálom kicsit feldobni a feladatot. Például amikor irodalomórán olyan költőkről vagy írókról beszélünk, akik újságíróként is dolgoztak, sokat beszélünk a népszerű újságírói stílusokról. A diákok szeretik azokat a feladatokat, amikor egy halott költő újságcikkét kell összehasonlítaniuk mondjuk egy 444.hu-n megjelent írással. Véleményem szerint az a legfontosabb, hogy megtanulják a források kezelését. Annak nincs értelme, ha tanárként azt mondod nekik, hogy ne olvassanak egy adott weblapot vagy magazint. Ez nem érdekli őket. Úgyhogy a Google és a linkek korában én azt próbálom nekik megtanítani, hogyan álljanak elemzően egy adott szöveghez.”

Alma, aki egy kicsi vidéki középiskola nyelvtan- és irodalomtanára, nagyjából egyetértett József nézeteivel. „Igen, a tantervben benne van az újságírás és a reklámok témája, de ezen túl nem szabják meg nagyon szigorúan, hogy mit kell tanítani. Amikor órán erről a témáról beszélünk, én az online kommunikációt és a minőségi újságírást helyezem előtérbe. Például cikkeket kell keresniük a diákoknak és meg kell magyarázniuk, miért hamisak.” Ezek a példák azt mutatják, hogy az álhírek témája bizonyos fokig megjelenik a magyar iskolarendszerben. De ez elég vajon?

Az Egyesült Államokban sokkal több erőforrás áll rendelkezésre, hogy a diákokat értő hírolvasóvá neveljék, illetve hogy segítsenek a tanároknak, hogyan tanítsák a témát. Például a kaliforniai oktatási minisztérium 2018 szeptemberében kötelezővé tette az álhírek tanítását. Az indoklás az volt, hogy a médiaműveltség a demokrácia jövőjét segít biztosítani. Ezzel Kalifornia Washington, Új-Mexikó és más államok nyomába lépett. A törvény meghozása után kialakítottak egy online felületet, ahol a tanárok beszámolnak arról, hogyan akarják tanítani a témát az iskolákban. Emellett más kezdeményezések is vannak. Egy amerikai civil szervezet, a News Literacy Project (Hírműveltség Projekt) létrehozott egy szoftvert, aminek segítségével a gyerekek megtanulhatják, hogyan vegyék észre az álhíreket és hogyan ismerhetik fel a megbízható újságcikkeket. A szervezet vezetője, Charles Salter azt mondta egy műhelytalálkozón a Közép-európai Egyetemen 2019 februárjában, hogy nagy az igény a hasonló termékekre.  Erre jó példa, hogy New York városának vezetősége nemrég a város összes iskoláját ellátta egy Checkology, nevű szoftverrel, amit szintén a tudatos médiafogyasztás tanítására fejlesztettek.

Az általam megkérdezett tanárok szerint nagyon jó lenne, ha lenne valami hasonló Magyarországon is. Sajnos a magyar oktatási rendszer hírhedten forráshiányos, és még a meglévő forrásokat is sokszor nem megfelelően osztja el. Sokkal alapvetőbb problémákkal küzd a szektor. A kezdő tanári fizetés BA diplomával annyi, mint a magyar középfokú végzettségűek garantált bérminimuma, Ma diplomával is csak 8000 Ft-tal több. Ilyen körülmények között a tanároknak „kreatívnak” kell lenniük. „Szerintem problémát jelent, hogy míg tanítanunk kell a minőségi újságírásról, addig az álhír jelensége hiányzik az alaptantervből, legalábbis a nyelvtanhoz adott irányelvek közül. A tanterv nem adja meg, hogy egy nyelvtantanárnak mit kellene a témáról tanítania. Emiatt sokszor külön meg kell kérdeznem más szakos kollégáimat, hogy mit tanítsunk, mi az elvárás,” mondja Lili, aki egy főleg tanulási nehézségekkel rendelkező, illetve máshonnan eltanácsolt diákok számára létrehozott alapítványi iskolában dolgozik Budapesten.

A tanároknak Magyarországon évente továbbképzésre kell menniük, de József azt mondja, az országos adatbázisban csak egyetlen médiaműveltségi műhelyt talált. „Jó lenne, ha lenne ezekre a dolgokra anyagi keret. Az iskolák jelenleg még „kütyükre” sem költhetnek. Elég nehéz úgy beszélni a közösségi média veszélyeiről, hogy az osztályteremben nem férsz hozzájuk. Ideális esetben az intézmény kapna támogatást, és a tantestület dönthetne arról, hogy ezt mire költjük. Vagy pályázhatnánk a hírfogyasztásról szóló tematikus projektek szervezésére gyerekeknek azokkal a tanároknak, akik ezt a tanterv szerint tanítják. De ez csak utópia – nem valószínű, hogy bármi megváltozna,” tette hozzá József.

Mindent összevetve világos, hogy nem az a probléma, hogy a magyar fiatalokat ne próbálná az iskola a félretájékoztatásról tanítani. A gond a szélesebb perspektívából adódik: nincsen anyagi keret, hogy az iskolák innovatív módszereket vezessenek be, és hogy az aktuális problémákra gyorsan reagáljanak. A tanárokat a rendszer magukra hagyja az álhír jelenségének tanításában. Ez azt jelenti, hogy segítség nélkül kell megtanítaniuk diákjaikat arra, hogyan legyenek felelősségteljes állampolgárok egy demokráciában.